Olvassa el a Bach virágterápia pozitív hatásáról szóló rövid történetet, melyet a kisfiú anyukája küldött be.

„A fiam 3 éves mindig visszahúzódó, szerény, bátortalan, anyába bújós, csak a családdal közvetlen, új szituációktól , idegenektől félős és bizalmatlan kisfiú volt. Az óvodával ezek a dolgok csak fokozódtak nagyon nehezen ment az illeszkedés az óvónők pszichológust javasoltak.Egy haláleset a családban még duplájára fokozta az eddig sem egyszerű helyzeteket.Három hónapi szenvedés után találtam meg egy anyuka javaslatára a virágterápiát.Megkerestem Szabó Norbertet és segítségével kiválasztottuk az eszenciákat amit elkezdtem adni a gyereknek és kb. 3 hét után jöttek a változások.A fiam elkezdett játszani az oviban talált magának barátokat is a gyerekek között még bábszínházba is el tudták vinni anya nélkül. Elkezdett beszélgetni , szó szerint megnyílt és nem félt már annyira. Elkezdett énekelni amit eddig sosem tett, naphosszat csak a mondókákat és verseket fújta. Két hónap leforgása alatt a gyermek viselkedése 90 fokot fordult. Az évzárón az oviba mondta a verseket a többi gyerekkel együtt aki eddig semmit nem csinált csak ült vagy állt. Csak javasolni tudom aki ilyen vagy hasonló problémával küzd, hogy próbálja meg a virágterápiát a pozitív hatás nem marad el.”