Így érdemes a bach virágeszenciákat szedni.

A keverék készítése

A bach virágesszenciák szedésére az úgynevezett keveréket használjuk. Ezt összeállíthatjuk magunk is, vagy elkészítheti szakember, gyógyszertár, vagy természetgyógyász.

Az összeállított keverékből naponta négyszer négy cseppet kell egy pohár vízbe csepegtetni, és lassan kortyonként meginni. A szedés gyakorisága akut helyzetekben növelhető, súlyos esetben akár negyedóránként is bevehetünk belőle. (Főleg az elsősegély csepp esetében.) Ha nincs kéznél pohár víz, az esszencia közvetlenül a szájba is adható.
A napi négy alkalom:
Reggel, közvetlenül felkelés után; délelőtt; délután; este lefekvés előtt.
A tárolásnál ügyeljünk a mobiltelefontól való távol tartásra.

Az elsősegély csepp adagolása

Az elsősegély csepp, nevéből is adódóan minden olyan esetben használható, amikor gyors segítségre van szükség. Szedésének gyakorisága teljesen a betegtől függ. Például fejfájás, migrén esetén szükség szerint sűríthetjük a bevételt olyannyira is, hogy akár negyedóránként is be lehet venni belőle, mindaddig, amíg a fejfájás el nem múlik. Jellegéből adódóan inkább rövidtávú szedéshez ajánlott.

Egyéb adagolás

Eszméletvesztés, vagy öntudatlan állapot esetén a beteg ajkait és halántékát kell időnként benedvesíteni.

Borogatás készítése

Fájó testrészek, izomhúzódás, fájdalmak, sebek, gyulladás, duzzanatok, ödéma kezelésére készíthetünk borogatást is. Vegyünk egy benedvesített ruhát, cseppentsünk rá néhány cseppet az adott gyógyírből és borogassuk vele a beteg testrészt.

Frissítő fürdő

Cseppentsünk a fürdővízbe néhány csepp Bach-esszenciát, és hatása rövid időn belül megmutatkozik. Kimerültség, fáradtság, stressz esetén rendkívül hasznos lehet. Az, hogy melyik a legmegfelelőbb esszencia, az adott lelkiállapot dönti el.
A bach virágeszenciák hatásáról itt olvashat

Ha Ön maga szeretné összeállítani saját keverékét, az alábbi módon járhat el.

A szedésre javasolt bach virágterápia gyógyír elkészítéséhez vegyünk egy 30 ml-es barna üveget, és töltsük teli forrásvízzel, vagy szénsavmentes ásványvízzel (a desztillált víz nem jó erre a célra). Adjunk hozzá egy kevés brandyt a tartósítás miatt. Ehhez adjuk a boltban megvásárolt alapeszenciából 2 cseppet. Ha eszenciakeveréket akarunk készíteni, akkor mindegyik alapeszenciás üvegből 2-2 cseppet teszünk az üvegbe. Maximálisan hat különböző esszenciából készíthetünk keveréket. Elsősegély szerből 4 cseppet kell az adagoló üvegbe tenni. Az alapesszencia korlátlan ideig eltartható, a gyógyíres üveg eltarthatósága a hozzáadott alkohol mennyiségétől függ. Ha hosszabb ideig szeretnénk eltartani az esszenciát (pl.: elsősegély cseppnél), az alkoholtartalmat fel kell emelni kb. 50%-ra.